Belépés
Elfelejtettem a jelszavamat

Viki visszajelzése a Konzultációról

2022-11-19

Kedves Katalin.

 
Első körben nagyon köszönöm, hogy részt vehettem, nagyon tanulságos volt számomra.
Kellett 1hét, mire igazán összeraktam magamban a gondolataimat.
 
Ledöbbentő felismerés volt számomra, hogy nem a “sok” munka az oka mindennek. Sőt, ha át akarom fordítani, akkor inkább örülök, hogy ilyen munkám van, ami miatt tudtam, és ha szükséges tudok anyagilag segíteni a családomnak, a testvéremnek. 
 
Mindenképp első helyre próbálom tenni magam ezután, mert eddig valahol leghátul kullogtam, nem figyeltem arra, hogy nekem mi a jó, és mi az ami már megterhelő.
Igenis megengedem magamnak, hogy önző legyek, és a számomra fontos dolgokra koncentráljak első körben, ne pedig mások problémáját próbáljam megoldani, amikor nekem is van bőven megoldandó dolgom. 
 
Döbbenetes volt hallani az összefoglalót, ahogyan visszahallottam amiket mondtam, csak mégis másképp, mert te egységes köntösbe öntötted. Nagyon köszönöm, hogy sikerült ilyen érzelmeket kihoznod belőlem, nagy megkönnyebbüléssel jöttem el a beszélgetésről.
 
A terhek átvállalására próbálok ezek után tudatosabban odafigyelni, ha esetleg nem sikerülne a férjem biztos emlékeztetni fog rá, ha ismét átesnék a ló túloldalára. 
Hozzászólások (0)