Mély érzéseket, önreflexiót kívánó gondolatokat, feszültséget okozó kérdéseket osztok meg ebben a kényes témában, mely szembe megy a hagyományos gondolkodással/protokollal. Azonban a vége az, hogy mégis van megoldás, van másik út. Csak az a kérdés, hogy hajlandóak vagyunk-e feladni azokat a dolgokat, amelyek eljuttattak ide?
Rövid tartalomjegyzék.
- A nők érzései a donor petesettel kapcsolatban
- Elfogadás útja és háttere
- A nő szembe megy a 'biztos' papír formával?
- Életünk a donor petesejt felmerülés előtt
- Milyen mintát hoztam a környezetemből?
- Tényleg örököljük a betegségeket?
- Feltérképezem az életem, hogy megértsem az állapotom és az életem történései közötti összefüggéseket
- Az AVIVA torna - egy csoda
- A kérdés az, hogy hajlandóak vagyunk-e feladni azokat a dolgokat, amelyek eljuttattak ide?
- Donor petesejt spirituális szempontból - hogyan hathat a gyermekemre?
Hölgyekről, akik húszas éveik második felében, harmincas, negyvenes éveikben járnak és most kapták kezükbe azt, hogy kimerült a petefészkük, így csak donor petesejttel van lehetőségük gyermekre, lombik eljárás során.
Az írásomat gondolat ébresztőnek szánom.
Fontosnak érzem leírni, hogy az írásom az én nézőpontomat tükrözi, de minden ezzel ellentétes gondolatot is elfogadok. Elfogadom és megértem azt, aki donor petesejt útján vállal gyermeket. Ennek a bejegyzésnek nem minősítés a célja, hanem döntés előtt álló hölgyek, családok számára egy nézőpont megvilágítás meghagyva a saját döntésüket választásuktól függetlenül.
A nők érzései a donor petesettel kapcsolatban
Mit éreznek azok a nők, akiknek azt mondják, hogy kimerült a petefészkük és nincs lehetőségük saját petesejtes babára? Egy világ omolhat össze bennük. Kétségek hada. Nem az én gyermekem. De szereték saját gyermeket. De az a vonat már elment. Nincs lehetőségem, mert a szervezetem már nem képes rá. Elmúlt az idő. Eddig minden másra koncentráltam, de soha nem gondoltam volna, hogy még lombikkal sem lehet saját petesejtes gyermekem. Gondolatok kavarodnak, óriási a bizonytalanság. A félelem. Tudom-e majd úgy szeretni mintha az enyém lenne. Elmondom-e valaha a gyermekemnek, hogy valójában nem is az én petesejtemből fogant? Milliónyi kérdések merülnek fel, DE a vége mégiscsak az, a diagnózis, a fehér köpenyes diagnózis, amelyet elfogadok.
Elfogadás útja és háttere
Az elfogadást tovább erősítheti az, hogy édesanyám petefészke is korán kimerült, tehát már van mintám erre, hogy ez létezik. És persze ez öröklődik, mondják az orvosok.
Elfogadom, mert én nem értek hozzá. Elfogadom, mert ő az, aki ezt nap mint nap csinálja. Sok éven át tanulta az egyetemen. Ott pedig azt tanítják, hogyha kimerül a petefészek, akkor vége mindennek, a folyamat nem visszafordítható. Az életemet áthelyezem a fehér köpenyes kezébe. Itt van az életem, tessék, mondja meg mit kell tennem ahhoz, hogy gyermekem legyen? Hölgyem, Önnek kimerült a petefészke, ezért nem lehetséges, hogy saját petesejtes gyermeke lehessen. A gondolat is megsemmisít. Igen, megsemmisít.
A nő szembe megy a 'biztos' papír formával?
Észreveszi-e a nő ebben a helyzetben, hogy van más út? Észreveszi-e, hogy ez nem biztos, hogy a saját valósága? Észreveszi-e, hogy a doktor abból indult ki, amit az egyetemen a tankönyvekből tanult? Észreveszi-e, hogy a doktor nem hisz a visszafordítható folyamatokban?
Hisz-e a nő a csodákban? Mer-e szembe menni a nő a tekintély személy megalapozottnak tűnő véleményével? Hisz-e a nő abban, hogy a laboreredmény megváltoztatható? Felmerül-e benne a kétely az iránt, hogy ez mégsem így van?
Milyen megoldást akarok mutatni? Hogy jön ebből az, hogy van másik út?
Tudom, hogy az olvasó türelmetlen, de mégis engedjétek meg kérlek, hogy bevezessem.
Életünk a donor petesejt felmerülés előtt
Megszületünk és éljük az életünket, mindenki máshogy. Kis korunktól kezdve elsajátítjuk a szüleink gondolkodását, szokásait, hét-tíz éves korunkig a szüleink szemüvegén keresztül szemléljük a világot. Az egy másik kérdés, hogy a szüleink viselkedésével egyetértünk-e vagy sem, de akár egyetértünk akár nem, mégis, amit tőlük 'felszedünk' úgy éljük az életünket öntudatlanul.
Tehát éljük az életünket a saját szokásaink szerint, ami ugye az előzőekben kifejtett szüleink szokása valójában.
Milyen mintát hoztam a környezetemből?
Ha az én szüleimtől azt a mintát hoztam vagy engem éppen így neveltek (akár kimondatlanul), hogy meghunyászkodok a hatalom (tanár, orvos, rendőr hivatal stb.) előtt, mindegy, hogy mit mondanak, csinálom, hogy nehogy baj legyen. Nem akarok sem magamat, sem mást bajba sodorni. Elfogadom amit mondanak anélkül, hogy szűrném magamra a gondolatokat, anélkül, hogy megvizsgálnám ez jó vagy nem számomra és ez alapján hoznám meg a döntést.
Milyen jogon dönthetem el, hogy számomra jó vagy nem jó egy gondolat? Ezt akkor tudom megtenni, ha számítok magamnak.
De mikor számítok magamnak? Akkor számítok magamnak, ha számítottam a szüleimnek is. Elég volt csak az egyik szülőmnek számítanom? Nem, mindkét szülőmnek számítanom kellett ahhoz, hogy aztán magamnak is igazán számítsak.
Áhh, értem, azért fogadom el a felettem hozott döntést, mert nem számítok magamnak. Mert nem tartom sokra magam.
Öntudatlanul, úgy, hogy erről nem is tudok.
Mi van akkor, ha egész életemben azt hallottam akár anyámtól vagy apámtól, - akik (vagy egyik) soha nem törődtek velem, vagy nem úgy törődtek ahogy kellett volna - hogy nekem nem kell gyerek úgysem tudnám felnevelni?
Vagy nézzük azt az esetet amikor úgy élted meg a gyermekkorodat, hogy kolonc voltál édesanyád szemében, mert édesanyád rabszolgaként élte a saját életét és állandóan azt hajtogatta, hogy nem kell gyermek, mert az megkeseríti az életet.
Tényleg örököljük a betegségeket?
És persze, ha a nagymama életére gondolunk vissza, akkor lehet, hogy ő is így élte meg az életét, hasonlóan koloncnak érezte a gyermekeket a nehéz élete miatt...Így nem csodálkozhatunk, hogy már nagymama, anyuka is ugyanabban az elváltozásban/betegségben szenvedett.
Erre mondják az orvosok, hogy örököltük a betegséghajlamot a szüleinktől. Ennek az ellenkezője most már bizonyított az epigenetika által. A környezetünkben lévő hatásokra reagálunk és a genetika csak öt százalékban játszik szerepet.
Szóval igen, lehetséges az, hogy nekem, anyukámnak, nagymamámnak is petefészek kimerülése volt, csak nem amiatt, hogy örököltem ezt az elváltozást, hanem amiatt, hogy ugyanazon minta szerint élem az életemet - ugyanazon eseményekre ugyanazon érzelmekkel reagálok - mint anyukám és ő pedig mint a nagymamám.
Feltérképezem az életem, hogy megértsem az állapotom és az életem történései közötti összefüggéseket
A fő kérdés az, hogy a saját életemet élem-e? Minden úgy zajlik ahogy én azt szeretném? Onnan tudhatod, hogy nem a saját életedet éled, hogy általában akadályokba ütközöl, amin nehezen tudsz felülkerekedni. Minél nagyobb kompromisszumokat kell kötnöd, minél nagyobb falakba ütközöl, annál jobban érdemes odafigyelned, mert az élet mutatja, hogy nem a saját utadat járod.
Gondolkodtál azon, hogy esetleg az életviteled befolyásolhatja a petefészked állapotát?
Az alábbi kérdések segíthetnek feltérképezni az életedet. Fusd át őket és engedj teret magadban a válaszoknak.
Munkahelyeden hogy érzed magad? Mennyire érzed azt biztosnak? Stresszelsz ott valami miatt? Milyen érzéssel jársz dolgozni? Azt a munkát végzed, amit szeretsz? Mi a helyzet a megélhetéseddel? Függsz valakitől anyagilag? A szerelmedtől/férjedtől/barátodtól/szüleidtől? Vagy félned kell-e, hogy a párod elveszti a munkahelyét, nem lesz bevétele? Veszélyezteti valami a megélhetésedet? Van-e hiteletek? Ha igen, akkor aggódsz-e azért, hogy minden hónapban be kell tudjátok fizetni, mert különben nem lesz ahol lakjatok? Felvettétek-e már a még meg nem született gyermekek után a támogatásokat, melyet nagy kamattal kell visszafizetni, ha nem lesz babátok? A párodra hogy tekintesz? Minden tökéletes? Vannak olyan dolgok vele kapcsolatban, amelyek téged zavarnak és tudod, hogy az például soha nem változik meg (pl. vannak gyermekei, de bármi más is lehet)? Elvárás-e a párod részéről az, hogy te gyermeket szülj, mert különben például soha nem vesz el feleségül? Őszinte a kapcsolatod a pároddal? Ha elhagyna téged, akkor az életedben milyen hátrány érne? A párod támogat téged lelkileg? Nőnek érzed magad mellette? Meg tudod osztani vele a félelmeidet, az érzéseidet? Otthon nyugodtan élhetsz a pároddal? Nem néz be a közös udvarról anyós? A párod a társadként támogat? A párod elfogad téged? Milyen kapcsolatban vagy a szüleiddel? Nyomasztó a kapcsolatotok? Titkon vagy nyilvánosan neheztelsz a szüleidre? Túl vagy már a szüleid iránti haragodon? Elfogadottnak érezted magad a szüleid által? Támogatva voltál/vagy a szüleid által? Gyermekkorodban elszenvedettnek érzett helyzeteken túl vagy-e a szüleid tekintetében? Nehéznek élted meg a gyermekkorodat? Milyen lelki terhet cipelsz magaddal a múltadból? Van-e olyan nehéznek megélt gyermekkori élményed, amit legszívesebben soha senkinek nem mondanál el, mert annyira szégyellnéd? Úgy érzed sínen van az életed? Nehéznek éled meg az életedet? Úgy érzed, hogy egy mókuskerékben vagy állandóan, ahonnan nem tudsz szabadulni? Te elfogadod magadat? Milyen nem pozitív történésről tudsz, ami a születésed körül történt? Őszinte vagy önmagaddal? Ért-e veszteség az életedben, ami még mindig megérint? Hogy állsz az evéssel? Milyen a testsúlyod? Ha átlagon felüli testsúlyod van, akkor zavar-e és ha igen, teszel-e ellene? Milyen betegségek jelentek meg az életed során? Milyen további betegségek akadályozzák papírforma szerint a gyermeked fogantatását? Milyen gondolataid vannak úgy általában?
Elgondolkodtató kérdések, igaz? Azok a válaszok, amelyek korábban nem tudatosultak benned, elgondolkodtatnak azzal valószínűleg dolgod van VAGY választhatod azt is, hogy lehunyod a szemed és nem veszel róla tudomást.
De hogy jön ez a donor petesejtes témához? Úgy, hogy egy szervet nem ragadhatunk ki a testünkből és nem elemezhetjük úgy, hogy nem nézzük meg azokat a körülményeket amelyek ide vezettek! A petefészek kimerülés huszon-, harmincéveseknél nem természetes folyamat, sőt negyvenöt előtt sem.
A testünkre, a szerveinkre az életünkkel, az életmódunkkal vagyunk hatással. Az életünk alatt a lelki folyamatainkat értem. Minden nap megélünk kisebb nagyobb konfliktusokat és ezek a konfliktusok sok éven át összeadódnak és kivetülnek a testünkre betegségek/elváltozások formájában.
Az AVIVA torna - egy csoda
Eddig a lelki oldallal foglalkoztunk, de hadd említsek meg egy olyan módszert, ami - a lelki vetülettel együtt vagy anélkül is - megoldást jelenthet.
Az AVIVA torna egy csoda. Aki rendszeresen csinálja, érzi, hogy sokkal energikusabb lesz. A torna hatására a bőséges tápanyaggal teli vér átjárja a teljes testet, ezáltal a hormontermelés is pozitív irányba változik. A torna kb. harmincöt - negyven perces. Heti két - három alkalommal ajánlott végezni hónapokon át. Keress rá a google-ben, sok helyen tartanak tanfolyamot, miután megtanultad, otthon egyedül vagy a pároddal együtt végezheted. Ez a torna csodákra képes természetes úton. Életre kelti azt, ami korábban nem működött (menstruáció) és megjavítja azt, ami problémát okozott, például: PCOS és sok más nőgyógyászati problémára jó. Az AVIVA könyvben pontosan le van írva, hogy kinek és mire ajánlott. Olyan hölgyeknek hozza meg a menstruációját, akiknek már 13 éve nincs vagy rendszertelen a ciklusuk. Továbbá a libidóra is nagy hatással van. Férfiaknak ugyancsak ajánlott, hiszen a spermák minőségét javítja és még számtalan jó hatása van. Az igaz, hogy vasakaratot igényel a rendszeres végzése, de meghozza a kívánt eredményt.
A kérdés az, hogy hajlandóak vagyunk-e feladni azokat a dolgokat, amelyek eljuttattak ide?
Hajlandó vagyok tenni azért, hogy az esetleges traumáimat feldolgozzam? Hajlandó vagyok-e változtatni az érzéseimen és/vagy a helyzetemen: a párkapcsolatom, az anyagi helyzetem, a családom, a munkahelyem tekintetében? Ha kell hajlandó vagyok-e feladni korábbi életemet? Változtatnék-e az étkezésemen? Elkezdenék-e olyan mozgásformát, ami a testemet, lelkemet támogatja? Annak érdekében, hogy a petefészkemet újra éltre tudjam hívni.
Donor petesejt spirituális szempontból - hogyan hat a gyermekemre?
Szokták mondani, hogy egy hullámhosszon vagyunk, ugyanazon a rezgésszinten vagyunk. Ezt azokkal az emberekkel szoktuk érezni akikkel jól érezzük magunkat. Mindenkinek és mindennek van rezgése. Egy petesejtnek is.
A petesejtnek a rezgését a petesejt tulajdonos érzései határozzák meg. Ez nem furcsa, hiszen a petesejt a nőben él. Ezt a petesejtet amennyiben a nő úgy dönt, hogy eladja vagy elajándékozza, akkor megtermékenyítést követően az embrió beültetésre kerül az anyába. Így a gyermek rezgésére, érzéseire nemcsak az anya (aki kihordja a gyermeket) és apa - aki megtermékenyítette az embriót - rezgése, érzései vannak hatással, hanem a donor petesejt tulajdonosának rezgése és érzései is hatással vannak.
Aki járja saját önismereti útját, az tudja, hogy van épp elég takarítani valónk saját házunk táján, nem biztos, hogy akarnánk söprögetni másoknál is. De lehet.
Mit értek ezalatt?
A nő, aki örökbe adja petesejtjét nem tudjuk milyen lelki állapotban van és azt sem tudjuk, hogy milyen utat járt meg életében. Hogy milyen traumákat szenvedett el, ami aztán hatással lett az egész életére és a petesejtjére (is) és ezáltal arra a gyermekre is, aki megfogant a donor petesejt által. Ugyanígy igaz, hogyha a nő boldog, kiegyensúlyozott életet él, ugyanúgy hatással lesz a gyermekre, ami az ő petesejtje által fogant és amit mi kihordunk.
Így, ha felnő a gyermekünk és nem tudjuk beazonosítani a tetteit, betegségeit és az emögött lévő érzéseket (ilyen soha nem fordult elő egyikünk családjában sem - mondjuk majd) akkor sejtsük, hogy itt lehet a kutya elásva.
Így az új, 'harmadik nő szereplő' által olyan plusz érzésekkel gazdagodhatunk, melyek akár nagyon jót és akár nem annyira jót is hozhatnak az életünkbe.
Példaként hozom fel azt az esetet amikor baleset kapcsán szervátültetés történik, és aki a szervet megkapja elkezd furcsa, addig nem megszokott dolgokat csinálni. Amikor megpróbálták felderíteni, hogy ennek mi lehet az oka, akkor jöttek rá, hogy a fickó pont úgy viselkedik bizonyos esetekben mint az az ember akinek a szervét megkapta. Ez hogy lehetséges? Úgy, hogy a szervnek a rezgése, érzései bizonyos tekintetben felülírta a szervet megkapó személy érzéseit és ezáltal rezgését.
Nagyon érdekes összefüggések. Gondolat ébresztő.
Nem ígértem, hogy könnyű a másik út, de létezik és nem kíván kompromisszumot. Azt sem mondtam, hogy neked ezt kell tenned. Mindenki azt cselekszi amiben jól érzi magát, de fontos, hogy tudj róla, hogy tehetsz önmagadért! Igenis járhatod a másik utat, lehet hited és észszerűen ellene mehetsz a hivatalos véleménynek, a laboreredménynek, HA TESZEL MAGADÉRT!
Tehát a másik út az a lelki út plusz az AVIVA torna. Fenti kérdések nyomán elindulsz a saját életedet felfedezni (őszintén! - másik bejegyzésem segíthet: Hol hazudok magamnak? És mi a megoldás?) rendbe rakni, a következő lépés az, hogy felszabadítod magad és a tested a sok fájdalom, nehéz megélés alól, aminek az eredménye egyszer csak az lehet, hogy elkezd működni a petefészked.
Ha tetszett a bejegyzésem és hasznosnak, értékesnek találod, akkor kérlek oszd meg.
Ha úgy érzed, hogy dolgoznál ezen a kérdésen, akkor írj e-mail-t konzultációs időpontért.